Harmincadik fejezet

Egy hét telt el a párbaj óta. És Roxfort még mindig nem tudta elengedni. Mindenhol suttogás. A folyosókon. Az órák előtt. A hátam mögött a Nagyteremben. 

-" Láttad, mekkorát repült Rowle?"

-" Malfoy teljesen elvesztette az eszét."

-"Azt hittem, tényleg megöli."

Utáltam. Utáltam az egészet. Mert mindenki úgy beszélt róla, mintha valami látványos jelenet lett volna. Mintha csak pletyka lenne. Nekem viszont újra és újra ugyanaz a kép villant be. Scorpius arca. Az a tekintet. Az a kontrollálatlan düh. És azt hiszem, pontosan ez zavart a legjobban. Hogy még most sem tudtam eldönteni, melyik része ijesztett meg jobban. Az, amit tett. Vagy az, hogy egy részem pontosan tudta, miért tette. A könyvem fölé hajoltam gyógynövénytanon, de percek óta ugyanazt a mondatot olvastam újra. Semmi nem maradt meg belőle. Bee mellettem ült, és már legalább öt perce figyelt.

-Ha még erősebben szorítod azt a tollat, kettétörik. 

Lassan felnéztem rá.

-Gondolkodom.

-Azt látom.

Bee félretolta maga előtt a könyvét. 

-Még mindig nem beszéltél vele?

Keserű levegő tört ki belőlem.

-Ő próbálkozik.

Mert próbálkozott. Túl sokat is. Levelek. Folyosói "véletlen" találkozások. Tekintetek a terem túloldaláról. Az első napokban dühített. Most már inkább... fárasztott. Mert akárhányszor megláttam, azonnal összeszorult a gyomrom. És ettől egyre idegesebb lettem. Bee lassan oldalra döntötte a fejét. 

-És?

-És mi?

-Mit érzel, amikor meglátod?

Azonnal válaszolni akartam. Dühöt. Haragot. Csalódottságot. Csakhogy egyik sem lett volna teljesen igaz. Lehunytam a szemem egy pillanatra.

-Nem tudom.

Ez idegesített a legjobban. Mert régen egyszerűbb volt. Scorpius arrogáns volt. Idegesítő. Provokatív. De mellette valahogy mégis biztonságban éreztem magam. Most pedig pontosan ez változott meg. A hangos csattanás a terem másik végéből kizökkentett. Automatikusan odanéztem. Scorpius volt. Az egyik fiú mondott neki valamit, Ő pedig olyan erővel csapta le a könyvét az asztalra, hogy több diák összerezzent körülötte. A terem egy pillanatra elhallgatott. Scorpius lassan kifújta a levegőt, mintha Ő maga is csak akkor jött volna rá, mennyire erős volt a mozdulat. Aztán felkapta a könyvét és szó nélkül kiviharzott. A gyomrom összerándult. Bee halkan megszólalt mellettem.

-Jól van?

Nem válaszoltam rögtön. Mert az igazság az volt... nem tudtam. És ez jobban zavart, mint szerettem volna.

Aznap este Cedric mellett ültem a könyvtár egyik ablakmélyedésében. Ő jegyzetelt valamit, én pedig próbáltam rávenni magam, hogy végre koncentráljak az asztronómiára. Kevés sikerrel. Cedric végül letette a pennáját. 

-Már öt perce ugyanazt a sort nézed. 

Felsóhajtottam.

-Tudom.

Cedric furcsán könnyű társaság volt mostanában. Nyugodt. Stabil. Nem kérdezett túl sokat. Nem erőltetett semmit. És talán pont ezért kezdtem egyre többször mellette maradni. Mert mellette nem kellett állandóan készenlétben lennem. Cedric hátradőlt.

-Megint rajta gondolkodsz.

Nem kérdés volt. Csak megállapítás. A gyomrom automatikusan összerándult. 

-Nem akarok.

Cedric halkan hümmögött. Aztán visszanézett a pergamenre.

-Figyelj... lehet, hogy nem az én dolgom beleszólni, de...

Már a hangja is túl nyugodt volt. Túl óvatos. 

-Szerintem te még mindig mentegeted Őt magadban.

Megfeszült az állkapcsom.

-Nem mentegetem.

Cedric lassan bólintott.

-Akkor miért érdekel még mindig ennyire?

Erre nem válaszoltam rögtön. Mert rohadtul nem tudtam. Cedric közben letette a pennáját.

-Rose... én kedvellek téged.

A hangja most halkabb lett. Őszintébbnek tűnt. 

-És pontosan ezért mondom ezt.

Felnéztem rá. Cedric tekintete rajtam maradt. 

-Az, amit Malfoy csinált... nem normális.

A mellkasom enyhén megfeszült.

-Dühös volt.

Cedric szája sarka halványan megmozdult. Nem mosolynak tűnt. Inkább hitetlennek.

-Dühös emberek nem szoktak majdnem megölni valakit egy tanóra közepén.

A mondat kellemetlenül mélyre csúszott bennem. Cedric ezt azonnal észrevette. Kicsit közelebb hajolt. 

-És őszintén? Engem nem is az ijesztett meg a legjobban, amit velem csinált.

A gyomrom lassan összeszorult.

-Hanem az, ahogy rád nézett közben.

Megmerevedtem. Cedric hangja nyugodt maradt.

-Mintha teljesen megszűnt volna körülötte minden.

A könyvre néztem magam előtt. Mert pontosan én is ezt láttam. Cedric lassan kifújta a levegőt.

- Az ilyen emberek veszélyesek tudnak lenni, Rose.

A mellkasomban valami kellemetlenül mozdult meg.

-Scorpius nem-

-Nem azt mondom, hogy rossz ember.

Túl gyorsan vágott közbe.

-Csak azt, hogy lehet, hogy te másnak látod Őt, mint amilyen valójában.

Csend telepedett közénk. Cedric hagyta. Nem sürgetett. Nem nyomult tovább. És ettől az egész még rosszabb lett. Mert úgy hangzott, mintha csak aggódna értem. Mintha védeni próbálna. Aztán hirtelen a padló nyikorgása kizökkentett. Automatikusan odanéztem. Scorpius állt a könyvtár másik végében. Nem tudom, mióta lehetett ott. A gyomrom azonnal görcsbe rándult. Fáradtnak nézett ki. Az utóbbi napokban egyre inkább annak. A tekintete először rajtam állt meg. Aztán Cedricen. Cedric lassan hátradőlt az ablaknak. Nyugodtan. Túl nyugodtan. És akkor vettem észre, hogy a szája sarka alig láthatóan megmozdul. Mintha elégedett lenne valamivel. Scorpius állkapcsa megfeszült. Egyetlen pillanatig még nézett minket. Aztán szó nélkül megfordult és elsétált. Cedric csak utána nézett pár másodpercig. Majd teljesen nyugodtan visszafordult hozzám. 

-Látod?

A gyomrom kellemetlenül összeszorult.

-Mit?

Cedric tekintete röviden az ajtóra siklott, ahol Scorpius eltűnt.

-Még most sem tudja kezelni magát.

A könyvtárból visszafelé menet végig csend volt körülöttem. Az a késő esti, nehéz kastélycsend. Csak a lépteim koppantak a kövön, miközben újra és újra ugyanazokon a mondatokon gondolkodtam. Cedric hangja túl nyugodt volt. Túl biztos. " Az ilyen emberek veszélyesek tudnak lenni." Összeszorult a gyomrom. Mert hallottam már ilyet korábban is. Nem pontosan ugyanezekkel a szavakkal. De ugyanazzal a hangsúllyal. Mintha valaki lassan, óvatosan próbálná a helyére tolni benned a gondolatot. Nem erőltetve. Csak addig ismételve, amíg magadtól kezded elhinni. A szobám ajtajához érve kifújtam a levegőt, majd benyitottam. Bee az ablaknál állt. A karjai összefonva, egyik vállával a falnak támaszkodott. Rögtön látta rajtam, hogy valami nincs rendben. Mindig látta. Becsuktam magam mögött az ajtót. Nem szólaltam meg. Bee sem. Csak figyelt. Aztán lassan ellökte magát a faltól.

-Cedrickel voltál.

Nem kérdés volt. Bólintottam egy aprót. Bee erre halkan hümmögött. Pár másodpercig megint csend lett. Én ledobtam a könyveimet az asztalra, aztán lassan leültem az ágy szélére. Fáradt voltam. Nem fizikailag. Fejben. Bee egy ideig nézett. Aztán megszólalt. 

-Kezd rád mászni.

Felnéztem rá. Bee arca teljesen nyugodt maradt. 

-Nem látványosan. Nem hülyén. Pont ettől jó.

A mellkasom enyhén megfeszült.

-Bee-

-Rose. Figyelj rám.

Most közelebb lépett.

-Cedric egyfolytában ugyanabba az irányba tol téged.

Hallgattam. Bee lassan kifújta a levegőt.

-Nem azt mondja, hogy félj Scorpiustól.

-Nem mondja, hogy rossz ember.

-Nem mondja, hogy hagyd ott.

A hangja nyugodt volt. Túl nyugodt. 

-Ő csak szépen elülteti benned, hogy Malfoy veszélyes. Instabil. Kontrollálhatatlan. 

A gyomrom összerándult. Mert pontosan ezt éreztem az utóbbi napokban. Bee látta rajtam. Persze hogy látta.

-És tudod, miért működik?

Nem válaszoltam.

-Mert van benne igazság.

A torkom kiszáradt. Bee lassan bólintott.

-Igen. Scorpius elvesztette a fejét.

-Igen, amit tett, az kurvára nem volt rendben.

-És igen, szerintem Ő maga is megijedt saját magától.

A mellkasom hirtelen megfeszült ettől. Bee figyelt.

-De te most már csak ezt az egyetlen pillanatot látod benne.

Lesütöttem a szemem. Mert talán igaza volt. Bee lassan leült velem szemben.

-Rose...én végig néztem az elmúlt hónapokat.

A hangja most halkabb lett. Komolyabb.

-Láttam, hogyan néz rád.

A gyomrom megint összeszorult.

-Láttam, hogy figyel rád akkor is, amikor senki más nem veszi észre, hogy fáradt vagy.

-Láttam, hogy úgy áll közéd és bárki közé ösztönből, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. 

-Láttam, hogy konkrétan szétesik attól, ha haragszol rá.

Lehunytam a szemem. Mert én is láttam ezeket. Csak mostanában próbáltam nem gondolni rájuk. Bee közben tovább beszélt. 

-És most azt várod magadtól, hogy egyik napról a másikra teljesen idegenként nézz rá.

Csend. A szobában csak a kandalló halk ropogása hallatszott. Bee lassan előrehajolt.

-Szerintem nem attól félsz igazán, hogy Scorpius veszélyes.

Felnéztem rá. Bee tekintete egy pillanatra sem rebbent.

-Hanem attól, hogy ennyire képes hatni rád.

A mellkasomban valami kellemetlenül megmozdult. Mert ez túl közel volt az igazsághoz. Bee kifújta a levegőt. 

-És Cedric pontosan erre épít.

-Ő most nyugodt akar lenni melletted. Biztonságos. Kiszámítható. Mert tudja, hogy jelenleg pontosan erre vágysz. 

Lassan lehajtottam a fejem. Scorpius arca villant be. Az a tekintet a párbaj után. A bűntudat. A feszültség. Az a furcsa, megtört csend benne. Bee figyelt pár másodpercig. Aztán a szája sarka halványan megmozdult.

- És tudom is, hogyan oldjuk meg ezt a problémát. Meg kell végre nézned az egészet az Ő szemszögéből is...