Harmincharmadik fejezet

Ahogy telt a hét, egyre jobban összezavarodtam. Mert akaratlanul is figyeltem őket. Mindkettőjüket. Cedricet és Scorpiust is. És minél tovább néztem őket... annál kevésbé értettem bármit. Scorpius szinte teljesen szétesett. Ez volt a legijesztőbb. Nem hangosan. Nem látványosan. Épp ettől volt rosszabb. Mert az egész olyan volt, mint valami lassú zuhanás. Az órákon alig figyelt. Sokszor csak ült teljesen mozdulatlanul, üres tekintettel maga elé bámulva, mintha fejben kilométerekre járna onnan. Máskor meg hirtelen feszült lett, ingerlékeny, mintha minden egyes megszólalás túl sok lenne neki. És a szemei. A karikák alattuk napról napra sötétebbek lettek. Mintha tényleg nem aludna. Közben Cedric teljesen máshogy viselkedett. Nyugodtan. Túl nyugodtan. És ez kezdett zavarni. Mert folyton visszhangzott a fejemben az a mondata. Hogy Scorpius direkt csinálja. Hogy szereti, ha sajnálják. Csakhogy... ahogy én ismertem Malfoyt, valami egyszerűen  nem stimmelt ebben. Utólag visszagondolva végképp nem. Scorpius lehetett dühös. Makacs. Elviselhetetlenül büszke. De pont Ő akarna sajnálatot? Nem illett hozzá. És minél többet gondolkodtam rajta, annál inkább az az érzésem támadt, hogy valami hiányzik az egészből.  Valami, amit nem látok. Mert nincs összefüggés. Cedric szerint Scorpius manipulál. Scorpius meg közben úgy néz ki, mint aki alig áll a lábán. És én ott voltam végig Cedric mellett azon a napon, amikor a párbaj történt. Szinte egy percre sem ment Scorpius közelébe. Szóval akkor mégis mi történt? Mit nem értek? És a thesztrálos jelent is újra meg újra visszajött. Ahogy a lény odament hozzá. Ahogy Scorpius megfeszült. Aztán egyszerűen elsétált. Én pedig ostobán hagytam. A mellkasom azóta is mindig összeszorul ennél a résznél. Mert egyre biztosabb lettem benne, hogy utána kellett volna mennem. Beszélnem kellett volna vele. Csak fogalmam sem volt, hogyan. A hétvége felé pedig már Cedric is észrevette, hogy valami megváltozott. Mert elkezdtem távolságot tartani tőle. Ha hívott valahova, legtöbbször nemet mondtam. Ha mellém akart ülni, gyakran inkább Bee mellé húzódtam át. És láttam rajta, hogy nem érti. Egyik este például megállított a folyosón.

-Elkísérnél a gyengélkedőre?

Ránéztem.

-Miért?

Cedric halványan elmosolyodott.

-Madam Pomfrey szerint még nézni kellene a sebeimet. 

A tekintetem automatikusan végigfutott rajta. A sérülések szinte teljesen eltűntek.

-De hát már begyógyultak, nem?

A mosolya erre egy pillanatra megakadt. Nem nagy dolog. Mégis furcsán éreztem magam tőle. Mert nem értettem. Nem értettem Cedricet. Nem értettem Scorpiust. És legfőképp nem értettem, mi történt kettőjük között pontosan. 

Bee közben gyanúsabban viselkedett, mint valaha. Folyamatosan vigyorgott magában valamin, eltűnt fél órákra, aztán úgy jött vissza, mintha semmi nem történt volna. És dugdosott valamit. Konkrétan dugdosott. Egyszer például beléptem a hálókörletbe, Ő pedig olyan gyorsan csúsztatott be egy pergament a párnája alá, hogy majdnem felnevettem.

-Te annyira feltűnően titkolózol, hogy már művészet.

Bee azonnal vigyorogni kezdett.

-Köszönöm.

-Ez nem dicséret volt.

-Pedig annak veszem.

Aztán egyszerűen tovább vonult, mintha teljesen normális lenne. És ettől csak még gyanúsabb lett. Mert tudtam, hogy valamit csinál. Éreztem. Hiszen ő maga mondta, hogy van egy terve. Hogy ideje lenne végre a saját nézőpontomból nézni Scorpiust. Csakhogy ettől egyáltalán nem lettem nyugodtabb. Sőt. Ahogy közeledett a hétvége, egyre idegesebb lettem. Bee viszont pont az ellenkezője volt.

A másnapi buli témája végül a Nagyteremben került elő. Bee természetesen már reggel óta ezen pörgött. Konkrétan úgy ült mellettem a Griffendél asztalnál, mintha legalábbis valami titkos küldetés előtti eligazításon lennénk, nem pedig vacsorán. 

-Jó, figyelj. Ha megint abban a szürke pulóverben jössz, esküszöm, én fordulok vissza az ajtóból.

Fáradtan néztem rá.

-Az nem is szürke.

-Rose. De. De az.

-Sötétszürke.

Bee drámaian a szeméhez kapott.

-Hihetetlen, hogy mennyire nincs benned túlélési ösztön divat terén.

Akaratlanul is elmolyosodtam. Bee azonnal rám mutatott. 

-Na! Ez már emberibb.

-Te ijesztően energikus vagy ma.

-Mert végre lesz valami izgalmas.

Gyanakodva néztem rá.

-Ettől a mondattól konkrétan rossz előérzetem lesz.

Bee vigyora csak szélesebb lett.

-Bízz bennem.

-Pont ez az, amitől félek.

Erre felnevetett, majd hirtelen felállt.

-Ne mozdulj. Hozok sütőtöklevet, mert jelenleg úgy nézel ki, mint aki mindjárt filozófiai válságba zuhan.

-Bee-

De már el is tűnt az asztalok között. Sóhajtva fordultam vissza a tányérom felé.

-Nem kellene elmenned.

A hang váratlanul ért. Megmerevedtem. Cedric állt az asztal másik oldalán. Pár másodpercig csak néztem rá.

-Tessék?

Cedric lassan leült Bee helyére.

-A bulira. Nem hiszem, hogy jó ötlet.

Összeráncoltam a homlokom.

-Miért ne lenne az?

Cedric állkapcsa egy pillanatra megfeszült.

-Csak... most nem a legjobb az időzítés.

Azonnal megéreztem rajta a furcsaságot. Nem egyszerűen féltett. Ideges volt.

-Cedric, miről beszélsz?

Cedric tekintete egy pillanatra elcsúszott rólam. És pontosan ettől kezdett el gyorsabban verni a szívem. 

-Csak nem akarom, hogy belekeveredj valamibe. 

-Mibe?

-Rose-

Elhallgatott. Aztán túl gyorsan javította ki magát. 

-Csak... Malfoy most nincs jó passzban.

A gyomrom összeszorult.

-Ezt én is látom.

Cedric halkan kifújta a levegőt, majd közelebb hajolt. 

-Pont ezért mondom. Nem tudhatod, mikor veszti el megint a fejét. 

Megint. A szó azonnal megakadt bennem.

-Megint?

Cedric szinte rögtön rájött, hogy túl sokat mondott. Láttam rajta. 

-Úgy értem... a párbaj után nyilván-

-A párbajon mi is történt pontosan?

A kérdés túl gyorsan bukott ki belőlem. Cedric megfeszült.

-Mondtam már.

-Nem, nem igazán mondtad el.

Pár másodpercig csak néztük egymást. És először éreztem azt Cedricen, hogy tényleg próbál valamit visszatartani. 

-Az történt ami.

-Cedric-

-Elég, Rose.

A hangja most túl határozott lett. Mintha le akarná zárni az egészet. És ettől bennem csak még hangosabb lett az érzés, hogy valami hiányzik a történetből. Hogy nem tudok mindent. A távolból ekkor meghallottam Bee hangját.

-Ha valaki megitta a sütötökleve-

Cedric azonnal hátrébb húzódott. Túl gyorsan. Mintha nem akarta volna, hogy Bee meglássa itt. Én pedig hirtelen teljesen biztos lettem benne, hogy valami nagyon nincs rendben. Bee közeledett az asztal felé, én pedig hirtelen felálltam.

-Bee!

Mindketten rám néztek.

-Itt az ideje buliznunk egyet.

Bee szeme azonnal felcsillant. Cedric viszont megfeszült. Én pedig mielőtt bármelyikük megszólalhatott volna, egyszerűen ott hagytam Cedricet az asztalnál.