Tizennyolcadik fejezet

A szemei elsötétültek. És a világ megszűnt körölöttünk. A szél átfújt a híd kövei között, a ruhám finoman a lábaimhoz simult, de már alig éreztem a hideget. Csak Őt. Scorpius túl közel állt. Annyira közel, hogy minden levegővételnél a mellkasa az enyémhez ért. A teste meleg volt, szinte égett a hideg éjszakában, és az illata - füst, bőr és valami veszélyesen ismerős- teljesen körbezárt. Nem hátráltam. Nem akartam. A szívem vadul vert, az alkohol még tompán lüktetett bennem, feloldotta a gátlásaimat, és hirtelen semmi más nem számított, csak az, ahogy rám nézett. Úgy nézett rám... mintha már eldöntötte volna, hogy elveszít. A keze lassan megmozdult. Nem sietve. Mintha időt adna, hogy megállítsam. Az ujja a derekamról felcsúszott a hátamra, majd a tarkómhoz ért. Megfogta a fejem. Nem erősen. De biztosan. A tenyerének melege a bőrömön szinte azonnal elvette a levegőmet. A lélegzetem elakadt. Automatikusan közelebb hajoltam hozzá. A szám résnyire nyílt. Nem ellenkeztem. Nem is tudtam volna. A hüvelykujja finoman a fülem mögé simult, és egyetlen apró mozdulattal közelebb húzott magához. A szája már majdnem az enyémhez ért. Éreztem a leheletét. Meleg volt. És remegett. Ő is küzdött. Ez volt a legveszélyesebb része. A hangja mélyen, rekedten érkezett, alig hallhatóan.

-Nem most.

Mintha pofon csapott volna. Az arcom egy pillanatra megkeményedett. A szívem még mindig őrülten vert.

-Nem akarsz engem?

A kérdés gyorsabban csúszott ki, mint gondoltam volna. Sebezhetőbben. Ő nem válaszolt azonnal. A szemei felvillantak. A következő pillanatban az ujjai a nyakam köré csúsztak- nem szorosan, csak annyira, hogy ösztönösen felnézzek rá. Megfogta. Irányított. És attól, ahogy a tekintetünk találkozott, hirtelen éreztem, hogy elpirulok. A levegőt hevesen vettem. A mellkasom gyorsan emelkedett. Scorpius szemei hidegek voltak. De nem távolságtartóan. Hanem kontrolláltan. Mint valakié, aki minden erejével visszatartja magát attól, amit igazából tenni akar. A hangja mélyebb lett. Kissé rekedt. Egy szó elején mintha el is akadt volna. 

Csak...-vett egy nagy levegőt- azt akarom, hogy józan legyél.

Pislogtam. Aztán lassan elmosolyodtam. Huncutan.

-Miért is?

A kérdés játékos volt. De a testem már teljesen felé húzott. Ő erre nem válaszolt szavakkal. Előrehajolt. A szája a nyakamhoz ért.  A világ megszűnt. Apró csókokat hintett a bőrömre. Lassúakat. Szándékosakat. Nem kapkodott. Minden érintés után hagyott egy fél másodpernyi szünetet, mintha pontosan tudná, hogy ettől őrülök meg. A térdeim megremegtek. Az ujjaim ösztönösen a zakójába kapaszkodtak. A lehelete forrón simított végig a nyakamon, amikor megszólalt. 

-Mert azt akarom...-egy pillanatra elhallgatott, mintha túl sok lenne kimondani- hogy minden kibaszott pillanatra emlékezz.

A szívem akkorát dobbant, hogy szinte fájt. Teljesen átadtam volna magam. Már nem játszottam. Már nem provokáltam. Csak akartam Őt. Most. Itt. Az ujjaim felcsúsztak a tarkójára. Közelebb húztam volna- de Scorpius hirtelen megállt. Egy apró, pimasz mosoly jelent meg az arcán. Láttam. Tudta pontosan, mit tett velem. És élvezte. Lassan hátralépett. A keze lecsúszott rólam. A hideg levegő azonnal betöltötte a helyet, ahol az előbb még Ő volt. Pislogtam. Zavarodottan. 

-Malfoy...

Halkan felnevetett. A hangja mély volt, elégedett...és veszélyesen vágyakozó.

-Ha most folytatom...-mondta rekedten- nem viszlek vissza a kastélyba.

A tekintete végigsiklott rajtam. Nem szégyellte. Nem rejtette.

-És megígértem magamnak, hogy ezúttal nem lopom el tőled a döntést.

Még egy lépést hátrált. A szél belekapott a hajába.

-Szóval...-halvány félmosoly- szenvedj egy kicsit te is, Weasley.

Azzal megfordult. És egyszerűen ott hagyott. A szívem még mindig őrülten vert. A nyakamon égett a csókjainak nyoma. És akkor értettem meg, egész este én húztam az agyát. Most pedig... Ő kezdte el játszani ugyanazt a játékot. És rohadtul jól csinálta...

Arra ébredtem, hogy a fejem konkrétan szétesik. Nem fájt. Hanem lüktetett. Mintha valaki belülről próbálná kalapáccsal kitörni a koponyámat. Felnyögtem, és mélyebbre húztam a párnát a fejem fölé. Rossz ötlet. A tegnap este emlékei darabokban úsztak vissza. Zene. Nevetés. Italok. Bee hangja. Az asztal. Tánc. Aztán... egy villanás. Ezüst holdvény. Szürke szemek. Egy csók. Felültem az ágyban. 

-Nem...-motyogtam rekedten.

Ez biztosan az alkohol volt. Más magyarázat nem létezett. Scorpius Malfoy nem csókolt meg. Én pedig biztosan nem hagytam volna. Ugye? A gyomrom furcsán összerándult. Gyorsan felkeltem, mert minél tovább gondolkodtam rajta, annál kevésbé tűnt álomnak. Felvettem egy szűk fekete nadrágot és egy egyszerű, puha pólót. Kényelmes volt, mégis csinos - pont jó egy nyugodt naphoz a kastélyban, ahol alig maradt valaki az ünnepek miatt. A folyosók csendesek voltak. Roxfort ilyenkor teljesen más arcát mutatta. Nem zsúfolt. Nem zajos. Csak... békés. Bee már a klubhelyiségben várt. Pont úgy nézett ki, ahogy én éreztem magam. Szétesve.

-Meghaltam -jelentette ki drámaian.

-Én tegnap biztosan mérget ittam.

Bee felnevetett, majd azonnal meg is bánta.

-Ne nevettess...fáj az arcom is.

Végül úgy döntöttünk, hogy kikapcsolódunk. Nem tanulás. Nem gondolkodás. Csak levegő. A Roxfort birtokának szélén működött egy kisebb mágikus állatgondozó terület, ahol az ünnep alatt önkéntes diákok segíthettek az ellátásban. Tökéletesnek hangzott. Előtte azonban kávé kellett. Sürgősen.

A Nagyterem szinte felismerhetetlen volt. Üres. Nem teljesen- de annyira csendes, hogy furcsának hatott. Nem visszhangzott benne a szokásos zsivaj, nem rohantak diákok az asztalok között, nem csattogtak százával a tányérok. Az ünnepek mindig kifordították Roxfortot önmagából. A hosszú házasztalok félig voltak csak elfoglalva. Néhány diák álmosan ült a bögréje fölött, valaki könyvet olvasott reggeli közben, egy harmadikos fiú konkrétan belealudt a pirítósába. A mennyezet halvány téli eget mutatott- lassan mozgó felhőkkel, fakó napsütéssel. Nyugodt volt. Túl nyugodt. Bee lerogyott mellém.

-Ha most valaki hangosan beszél, sírni fogok-motyogta.

Felnevettem, de azonnal megbántam, mert a fejem tiltakozóan lüktetett. A gyomrom még mindig bizonytalan volt, mintha nem döntötte volna el, hogy ébren vagyok-e már rendesen. Elém csúszott egy tányér friss péksüteménnyel. A kávé illata lassan kúszott felém. Megváltás.

-Ez...életmentő-suttogtam, amikor megfogtam a bögrét.

A forró porcelán kellemesen melegítette a tenyeremet. Egy pillanatra lehunytam a szemem, csak élveztem, hogy végre csend van. Bee már beszélt. Valamit tervezett. Programot. Állatok. Friss levegő. Én pedig bólogattam, félig hallva csak. Mert a fejemben még mindig ott kavargott valami. Egy érzés. Nem emlék. Csak... érzet. Hideg szél a bőrömön. Valaki túl közel. Egy mély hang. "Nem most." Megfeszültem. Nem. Ez nem lehetett valóság. Az agyam biztosan összekeverte az estét. Túl sok ital. Túl sok zaj. Túl sok gondolat róla. Igen. Ez logikus volt. Scorpius Malfoy nem csókolt meg. Én pedig biztosan nem álltam volna ott...úgy. Ugye? Felemeltem a bögrét. És akkor megláttam. Mintha valaki hirtelen elhalkította volna a világot. A hangok tompává váltak. A levegő sűrűbb lett. Scorpius az asztalnál ült Orionnal. És nem beszélgettek. Nem evett. Nem ivott. Csak nézett. Engem. Nem futó pillantással. Nem véletlenül. Hanem úgy, mintha már percek óta figyelne. A tekintete nyugodt volt. Túl nyugodt. És abban a pillanatban...bevillanás. A híd. A keze a tarkómon. A nyakamon érzett forró lehelet. "Minden kibaszott pillanatra emlékezz." A szívem kihagyott egy ütemet. A bögre megcsúszott az ujjaim között. A következő másodpercben a kávé végigömlött rajtam. Forró folt terjedt szét a pólómon. 

-A francba!

Felugrottam. Túl gyorsan. Túl feltűnően. Néhány diák felnézett. Bee döbbenten pislogott. De én már nem figyeltem. Mert amikor újra odanéztem - Scorpius még mindig engem nézett. És most már tudtam. Ez nem álom volt. Nem képzelődés. Minden megtörtént. A csók. A közelség. Az a nézés. A mellkasomban hirtelen pánikszerű melegség áradt szét. Kisiettem. Szinte menekültem. 

A Nagyterem ajtaja mögöttem csapódott be. A hideg levegő azonnal kijózanított. Gyorsan lélegeztem. Túl gyorsan. A szívem még mindig a torkomban dobogott. Ez nem lehetett igaz. Nem. Én nem csókolóztam Scorpius Malfoyjal egy szobában. Nem hagytam volna. Nem- Lépések. Határozottak. Gyorsak. Még meg sem fordultam, amikor egy kéz elkapta a csuklómat. Megtorpantam. A következő pillanatban a falnak simultam. Scorpius állt előttem. Túl közel. Mindig túl közel. Az egyik karja a fejem mellett támaszkodott a falnak, teljesen elzárva az utat. A másik még mindig a csuklómat fogta- nem erősen, de elég biztosan ahhoz, hogy tudjam: nem véletlen találkozás. A tekintete végigsiklott rajtam. Lassan. Szinte lustán. 

-Menekülsz előlem?

A hangja mély volt. Rekedt. Mintha Ő sem aludt volna sokat. 

-Nem menekülök-vágtam rá túl gyorsan.- Csak... dolgom van.

A szemöldöke feljebb emelkedett. Az a tipikus Malfoy-nézés.  Amikor pontosan tudja, hogy hazudsz.

-Érdekes-mondta halkan.-Tegnap este nem tűntél ilyen elfoglaltnak.

A gyomrom összeugrott.

-Tegnap este...-legyintettem.-Sok volt az alkohol.

Mosoly jelent meg az arcán. Nem kedves. Nem gúnyos. Hanem veszélyesen szórakozott. Közelebb hajolt. Éreztem a leheletét. 

-Az alkoholra fogod?

Lenyeltem a levegőt.

-Nyilván.

Egy pillanatig csak nézett. Aztán halkan felnevetett.

-Kár.

-Miért?

A tekintete elsötétült.

-Mert nem úgy nézett ki.

Megdermedtem.

-Nem emlékszem semmire.

Hazudtam. Ő pedig pontosan tudta. A szája sarka felhúzódott.

-Pedig még többet is akartál.

A vér azonnal az arcomba szökött.

-Én...mit?!

Most már egyértelműen élvezte. Közelebb lépett. A mellkasa majdnem hozzám ért.

-Kapaszkodtál belém-mondta halkan.-És ha nem állítalak meg...

Elhallgatott. A tekintete a számra siklott. A levegő hirtelen túl meleg lett.

-Nem igaz-motyogtam.

-Nagyon is.

A hangja mélyebb lett. Rekedt. Egy pillanatra mintha el is akadt volna.

-Úgy néztél rám, mintha egyáltalán nem akarnál visszamenni a kastélyba.

A szívem őrült tempóra váltott. Erre tényleg nem emlékeztem. És ez valamiért még rosszabb volt. 

-Valaki megláthat minket-mondtam gyorsan.-Engedj el.

Nem mozdult. Csak figyelt.

-Sietsz valahová?

-Igen.

A szeme összeszűkült.

-Hová?

Elmosolyodtam. Csak egy kicsit.

-Nem csak neked vannak titkaid, Malfoy.

Egy pillanatra csend lett köztünk. Valami átfutott az arcán. Nem tetszett neki. Láttam. Aztán lassan elengedte a csuklómat. De nem lépett hátra. 

-Vigyázz magadra ma-mondta halkan.

A hangja most már nem volt pimasz. Inkább.. figyelmeztető.

-Miért?

A tekintete végig futott rajtam.

-Mert még mindig úgy nézel ki, mint aki nem teljesen józan döntéseket hoz körülöttem.

A gyomrom megugrott. Gyorsan kibújtam a karja alatt. 

-Akkor jobb, ha távol maradsz tőlem.

A szája sarka lassan felhúzódott.

-Próbálj meg megállítani.

Megfordultam. És elsiettem. De éreztem. Nem nézett másfelé. Egy pillanatra sem. 

Becsaptam magam mögött a szoba ajtaját. A csend azonnal rám nehezedett. Nekidőltem az ajtónak. Lassan kifújtam a levegőt. A kezeim még mindig enyhén remegtek. Ez tényleg megtörtént. Nem az alkohol beszélt. Nem képzeltem. Scorpius Malfoy visszajött. És nem csak visszajött. Megkeresett. Megcsókolt. És én... nem állítottam meg. Lehunytam a szemem. Mi baj van velem? Két hónap. Két hónapig eltűnt. Egy szó nélkül. Egy üzenet nélkül. Haragudnom kellett volna rá. Hidegnek. Távolságtartónak. De amikor rám nézett a Nagyteremben... a gyomrom ugyanúgy összeszorult, mint tegnap este. Mint mindig. Mintha a testem hamarabb döntene, mint az eszem. Az emlékek most már tisztábban tértek vissza. A keze a derekamon. Az ujjai a tarkómon. Az a pillanat, amikor majdnem megcsókolt újra... és nem tette. Mert visszatartotta magát. Miért? A gondolat váratlanul ütött meg. Ő nem játszott. Én igen. Egész este provokáltam. És Ő... várt. A szívem újra gyorsabban vert. Mit akar tőlem? És ami rosszabb- mit akarok én tőle? Leültem az ágy szélére. A tenyereimet a combomra tettem. Még mindig éreztem a nyakamon az érintését.  Nevetséges. Már rég elmúlt. Mégis ott volt. Mintha a bőröm emlékezne. És ekkor jött a felismerés. Nem ijesztett meg, hogy megcsókolt. Hanem az... hogy mennyire akartam, hogy újra megtegye. A mellkasomban lassú, meleg szorítás jelent meg. Scorpius itt volt.  Ugyanabban a kastélyban. Ugyanazokon a folyosókon. És ezentúl minden nap látnom kell. Felnéztem a tükörre. Az arcom enyhén kipirult volt. A szemem túl élénk. Pont úgy néztem ki... mint valaki, aki bajba került. És mélyen legbelül már tudtam: nem a tegnap este volt veszélyes. Hanem az, ami most kezdődik...