Huszonharmadik fejezet

-Micsoda, mi csinált veled Scorpius Malfoy?

Majdnem elejtettem a sálamat. A hálókörlet meleg volt és félhomályos, a függönyök mögül tompán szűrődött fel a Griffendél klubhelyiség zaja. Bee az ágyon ült törökülésben, és úgy bámult rám, mintha most estem volna be egy viharból. Talán nem is tévedett nagyot.

-Miről beszélsz?- kérdeztem túl gyorsan.

Bee lassan felült.

-Ó, ez rossz. Ez nagyon rossz.-végigmért.- Rose, konkrétan úgy nézel ki, mint aki most csinált valami illegálisat. 

Ledobtam a kabátom a székre. Hiba volt. A mozdulattól újra éreztem Scorpius Malfoy kezét a derekamon. Az ujjai szorítását. Azt, ahogy közel húzott magához, miközben leemelt a hippogriffről. A gyomrom azonnal összeugrott. Bee szeme elkerekedett.

-Mi. Történt.

-Semmi.

-Hazudsz.

-Nem hazudok.

-Rose.-közelebb hajolt az ágy szélén.- A pupillád teljesen ki van tágulva.

Megfagytam. Bee szája lassan szétnyílt.

-Te jó ég.

-Ne dramatizáld túl.

-Túl dramatizálni? TÚL dramatizálni?!- felült rendesen.- Malfoyjal tűntél el több mint egy órára!

Nem válaszoltam. Rossz döntés volt. Bee azonnal kiszúrta.

-Várj.

Csend. Aztán nagyon lassan:

-Ti ketten... egyedül voltatok?

-Bee-

-HOL voltatok?

Lenyeltem a választ.

-A kifutóknál.

Bee pislogott.

-A miféle kifutóknál?

A szemem automatikusan az ablak felé csúszott. És már tudtam, hogy ebből nincs menekülés.

-Hippogriff.

Bee teljesen ledermedt.

-... mi?

Most már én sem tudtam normálisan hangzani.

-Elvitt repülni.

Pár másodperc néma csend. Bee arca lassan olyan lett, mintha fizikailag próbálná feldolgozni a mondatot.

-Állj meg. -felemelte a kezét.- Állj meg egy pillanatra. Te azt mondod nekem... hogy Scorpius Malfoy ELVITT HIPPOGRIFFEN REPÜLNI?!

-Ne mondd ki ilyen hangosan!

- EZT HOGYAN LEHETNE HALKAN KIMONDANI?!

Bee lehalkította a hangját, de a szeme még mindig őrülten csillogott.

-És mi történt ott?

A kérdés túl gyorsan érkezett. Túl közel ment. Mert abban a pillanatban újra magam előtt láttam: a sötét eget, a szél hangját, Scorpius mellkasát közvetlenül a hátamnál, és azt a mély, veszélyesen nyugodt hangot a fülem mellett. "... kénytelen leszek elvinni valahova, ahol nem kell visszafognom magam. "   

A légzésem megakadt. Bee ezt is észrevette. És ettől halkan, teljes döbbenettel csak ennyit mondott:

-Ó, te teljesen bele fogsz esni ebbe a fiúba. 

-Nem fogok.

-Dehogynem-

Az ablak mellett hirtelen tompa koppanás hallatszott. Mindketten összerezzentünk. Egy barna bagoly verdesett a párkányon a hóesésben. Bee azonnal felkapta a fejét. 

-Ó, végre valami, ami nem Malfoy.

-Kösz.

Odamentem az ablakhoz és beengedtem a baglyot. A madár sértetten rázta le magáról a havat, majd felém nyújtotta a lábát. A pergamenre pillantva azonnal felismertem az írást. Cedric Rowle. Bee már is ott termett mellettem.

-Na jó, add ide.

-Bee!

De már próbálta kifordítani a kezemből a levelet. Nevetve ellöktem magamtól, aztán kibontottam.

"Rose,

Mivel ez gyakorlatilag az utolsó normális esténk a szünet vége előtt, páran lemegyünk Roxmortsba. Állítólag valami téli ünnepség van a főtéren- fények, zene, vajsör, meg Merlin tudja még mi. Gyere velünk. És mielőtt kifogást keresnél: igen, Bee is jöhet. - Cedric"

Bee már a levél felénél felsikított.

-ROXMORTS!

-Shhh!

-Ünnepség van lent?!

A gyomrom furcsán összerándult. Roxmorts. Tömeg. Diákok. És teljesen értelmetlenül az első gondolatom az volt, vajon Scorpius is ott lesz-e. Bee azonnal észrevette rajtam. A szeme lassan összeszűkült. 

-Ne mondd, hogy most már automatikusan Ő jut eszedbe.

-Nem jutott.

-Rose.

Nem válaszoltam. Mert a probléma az volt... hogy tényleg Ő jutott eszembe.

Roxmorts már messziről világított. A hó vastagon fedte a háztetőket, a falu pedig úgy ragyogott, mintha ezernyi lebegő fényláncot akasztottak volna az égre. A főtér közepén jégszobrok mozdultak lassan, alakot váltva - szarvasból farkassá, farkasból semmivé. A levegő tele volt fűszerrel, karamellel és a forralt vajsör édes gőzével. Bee már az első perctől eltűnt a tömegben. 

-EZ AZ ESTE, EZ AZ ÉLET! - kiáltotta vissza, mielőtt teljesen elsodorta egy édességstand.

-Ne veszítsd el!- nevettem utána.

Cedric mellettem maradt. Nem Bee-hez igazodott.  Hozzám. Ahogy mentünk a tér szélén, időnként a könyökével finoman hozzáért az enyémhez- nem véletlenül, hanem pont akkor, amikor a tömeg sűrűbb lett, mintha mindig tudná, mikor kell "ott lenni".  

-Hideg van.- jegyezte meg.

-Ez Roxmorts. Itt mindig hideg van.

Elmosolyodott.

-Akkor rosszul öltöztél.

Mielőtt válaszolhattam volna, levette a sálját, és egy mozdulattal a nyakamba igazította. Nem kérdezett. Nem is várt reakciót. Csak megcsinálta, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. A sál még meleg volt. Az illata rajta maradt.

-Cedric, nem kellett volna-

-De- vágott közbe nyugodtan.- Így jobb.

Nem volt erőltetett. Inkább... magától értetődő. Elindultunk tovább. Bee közben visszaszáguldott, kezében valami ragadós édeséggel, és egy pillanatra belénk karolt. A tömeg sűrűsödött. Valaki meglökött oldalról. Automatikusan hátratántorodtam. Cedric azonnal utánam nyúlt. Ezúttal a derekamnál fogott meg. A keze ott maradt. Biztosan. Stabilan. Mintha pontosan tudná, hogy nem fogom elutasítani.

-Megvagy?- kérdezte halkan.

-Igen.

De nem engedett el rögtön. A hüvelykujja egy pillanatra finoman megmozdult a kabát anyagán - egy apró, szinte észrevehetetlen mozdulat. Aztán elengedett. De már sokkal közelebb állt, mint előtte. Bee közben felnézett ránk. 

-Oké, ez az ital hivatalosan is életveszélyes, de imádom!

Nevettünk. És mentünk tovább. A tér közepe felé, ahol a zene erősebb lett, a fények lassabban úsztak, és a hó mintha ritmusra esett volna. Cedric mellém lépett. Túl közel. A vállunk szinte összeért, amikor újabb tömegáram elindult felénk.  Ő nem hátrált. Én sem. Egy pillanatra a karja lazán a hátam mögé került- nem ölelésként, inkább úgy, mint aki "útvonalat biztosít" a tömegben. 

-Így nem veszítelek el - mondta.

-Nem is vagyok elveszve.

-Tudom - felelte, és rám nézett.

A tekintete kicsit tovább maradt rajtam, mint indokolt lenne. És ekkor éreztem meg először : nem Bee nevetése volt hangos. Nem a zene. Hanem az, ahogy Cedric jelen volt. És hogy ezt valaki nagyon könnyen félreérhetné. A tér másik oldalán a levegő hirtelen megváltozott. Nem kellett keresnem. Scorpius Malfoy. Ott volt. Nem közel. De elég közel ahhoz, hogy lássa. Cedric keze a hátamnál. A sál a nyakamon. A vállunk közti alig távolság. A zaj nem halkult. Csak a tér közepén lett minden túl éles. Scorpius Malfoy nem állt meg. Egyszerűen csak belépett közénk. És aztán tovább. Egy apró, de határozott mozdulattal a vállával félretolta Cedricket. Nem durván. De elég volt. Cedric fél lépést hátratántorodott, meglepetten.

-Hé- kezdte.

Scorpius nem nézett rá. A tekintete már rajtam volt. A következő pillanatban a karja lazán, de teljesen természetesen átcsúszott a vállamon. Közelebb húzott.

-Rosie- mondta halkan.

A hangja nyugodt volt. Túl nyugodt. A gyomrom összerándult. Cedric arca megfeszült. 

-Oké, ezt most fejezd be- szólt közbe élesen.- Nem tudom, ki vagy de-

Scorpius lassan, nagyon lassan fordult felé. És először nézett rá rendesen.

-De tudod - mondta halak.- Csak nem szereted.

A hangja mosolyt nem tartalmazott. De valami rosszabbat igen. Cedric egy lépést tett előre.

-Ne érj hozzá.

A levegő megfeszült. Scorpius erre végre elmosolyodott. Nem kedvesen. Inkább úgy, mint aki pont erre várt.

-Érdekes- monda.- Most már te mondod meg, ki érhet hozzá?

A karja a vállamon kicsit szorosabb lett. Nem fájt. De egyértelmű volt. Cedric szeme villant.

-Rose, ez így nem-

-Elég.

A hangom élesebb volt, mint gondoltam. Mindketten rám néztek. Egy pillanatra csend lett. A zene ment tovább körölöttünk, mintha semmi sem történne. De mindenki más visszavett egy lépést. Scorpius tekintete rám esett.

-Mit mondasz, Rosie?

Nem válaszoltam. Csak megfogtam a csuklóját. A kezét, ami a vállamon volt. És egy határozott mozdulattal lehúztam magamról.

-Ne csináld- mondtam halkan.

Scorpius nem ellenkezett. Csak hagyta. De a szeme nem engedett el. Cedric ekkor már tényleg nem bírta. 

-Ez valami vicc?- fordult Scorpius felé.- Kinek hiszed te magad egyáltalán?

Scorpius lassan ránézett. És most már tényleg mosolygott. Hidegen.

-Valakinek- mondta. - aki nem szokta engedni, hogy mások döntsék el, hogy hol áll.

A pillanat elpattant. Cedric tett egy lépést. Scorpius is. És mielőtt bármi történhetett volna-

-Elég!

Közéjük léptem. Én. A kezem Scorpius csuklóján maradt. Erősebben megszorítottam, és oldalra rántottam.

-Gyerünk- mondtam neki.

Scorpius nem nézett el Cedricről azonnal. Csak lassú, hideg pillantást vetett rá. Fentről lefelé. Mintha elraktározná. Aztán végre elindult velem. De mielőtt teljesen elfordult volna- egy félmosollyal, szinte unottan, odavetette:

-Jó szórakozást.

Cedric felé. És ezzel a mondattal nem a helyzetet zárta le. Hanem megjelölte.

A Roxmorts zaja mögöttünk maradt, ahogy végig vonszoltam a szűkebb utcák felé. Scorpius nem ellenkezett. Ez volt benne a legrosszabb. Nem húzta ki magát. Nem állt meg. Csak jött. A csuklójánál fogva vezettem, és közben éreztem, hogy a szívem túl gyorsan ver- nem a hidegtől. A hó vastagabban esett itt, ahol már kevesebb volt a fény. A zene csak tompa morajlásként ért el idáig. Végül elengedtem. Hirtelen. 

-Mi a fenét csináltál?!- fordultam felé.

A hangom élesebb volt, mint akartam. Scorpius nem azonnal válaszolt. Egy lépést tett hátrébb, csak annyit, hogy a távolság újra létezzen köztünk. Aztán rám nézett. Nyugodtan. Túl nyugodtan.

-Megoldottam egy problémát- mondta egyszerűen.

A gyomrom összerándult. 

-Nem volt probléma.

-De volt.

-Cedric nem-

-Nem róla beszélek.

Csend. A levegő hideg lett.

-Akkor miről?- kérdeztem halkan.

Scorpius egy pillanatra elnézett mellettem, vissza a fények felé. Aztán vissza rám.

-Arról, ahogy nézett rád.

Ez kimondva furcsán hangzott. Túl őszintén.

-Ez nevetséges- ráztam a fejem.- Te nem-

-Nem mi?

Egy lépést tett felém. Nem fenyegetően. De elég közel.

-Nem értem félre?- folytatta halkan.- Nem látom?

A szívem még mindig túl gyors volt. 

-Te odamentél, és lökdösni kezdted.  

-Nem lökdöstem.

-De, de igen!

-Csak arrébb tettem.

-Ugyanaz!

Scorpius ajka megrebbent. Mintha nevetni akarna, de nem tette.

-És te hagytad, hogy a keze a derekadon maradjon.

Megdermedtem. A mondtat úgy ért, mint egy hideg varázslat.

-Ez nem tartozik rád- mondtam.

Scorpius tekintete azonnal rám szegeződött.

-Dehogynem.

Csend. A hó esett köztünk. Aztán közelebb lépett. Most már tényleg közel volt. 

-Rosie- mondta halkan.

A becenév rossz helyen talált el. Túl személyes volt.

-Ne hívj így- vágtam rá.

Scorpius egy pillanatra elhallgatott. Aztán nagyon halkan:

-Akkor mondd meg, mit csináljak, amikor valaki úgy áll melletted, mintha joga lenne hozzá.

A kérdés nem volt támadás. Inkább... kontrollvesztés. És ettől lett veszélyes. Mert nem Cedricről szólt. Hanem róla. És rólam. A levegő kettőnk között megfeszült.

- Nem vagyok a tiéd, Malfoy -mondtam végül.

Scorpius nem válaszolt azonnal. Csak nézett. Aztán egy halvány, szinte keserű félmosollyal:

-Tudom.

Szünet.

-Ez a baj.