Tizenkilencedik fejezet

A birtok szélén a levegő frissebb volt, mint a kastély körül. A hó vékony rétegben fedte a füvet, minden lépésünk alatt halk roppanással tört meg a csend. Bee mellettem sétált, kabátját félig begombolva, haja kuszán omlott a vállára. Egyértelműen még mindig másnapos volt.

-Ha egy állat rám ugrik, esküszöm, elájulok-morogta, miközben a halántékát masszírozta. 

Elnevettem magam.

-Tegnap este még te akartad megsimogatni az összes mágikus lényt a kastélyban. 

-Tegnap este zseniális ötletnek tűnt az élet-dünnyögte.- Ma már kevésbé.

Az első kifutóhoz értünk. Apró holdszarvú nyuszkák ugrándoztak a hóban - ezüstös bundájuk halványan világított, mintha holdfényből szőték volna őket. Hosszú fülük finoman remegett, apró, spirálisan csavarodó szarvuk megcsillant a téli napfényben. Az egyik odabicegett hozzám. Megálltam. Lehajoltam. A nyuszka megszimatolta az ujjam. Aztán gondolkodás nélkül az ölembe ugrott. 

-Ó... te jó ég -suttogtam.

A bundája meleg volt. Nem egyszerűen meleg - nyugtató. Mintha a mellkasomban lévő feszültséget szívná ki lassan. Bee már egy másikat simogatott. 

-Ezek szó szerint terápiás lények -jelentette ki komolyan.- Szerintem egy ilyet hivatalosan ki kéne írni vizsgaidőszakra.

Nevettem. Egy pillanatra minden könnyűnek tűnt. Túl könnyűnek. Bee azonban oldalra pillantott rám. Az a pillantás volt az. Az ismerős. A "most nem menekülsz" pillantás.

- Na jó-mondta végül.-Most beszélünk róla.

Megdermedtem. Persze. Tudtam, hogy eljön. 

-Miről?-kérdeztem túl gyorsan.

Bee felvonta a szemöldökét.

-Rose. Komolyan kérdezed?

Hallgattam.

-Malfoyról-mondta ki végül.

Felnyögtem.

-Bee...

-Ne. Ne csináld ezt.-közelebb lépett.-A fiú konkrétan felfalt a tekintetével reggel a nagyteremben.

Lehajoltam egy puffskeinhez a következő kifutónál. A rózsaszín szőrgolyó boldogan rezgett a kezemben. Menekültem. Bee felsóhajtott.

-Tudod, mi az idegesítő benned?

-Hosszú lista lesz?

-Az, hogy mindenki más érzelmeit azonnal átlátod... csak a sajátjaid elől menekülsz.

Nem válaszoltam. A puffskein halk doromboló hangot adott ki. Bee hangja most halkabb lett.

-Mi történt?

A kérdés nem volt tolakodó. Csak... őszinte. Lenyeltem a levegőt. A hidas jelenet emléke újra bevillant. A hideg levegő. Scorpius keze a derekamon. A hangja a fülemnél. A nyakamon érzett csókok. A szívem kihagyott egy ütemet.

-Megcsókolt.-mondtam végül.

Bee szó szerint felsikkantott. 

-TUDTAM!

Nevetnem kellett volna. De nem ment.

-És...-folytattam halkan- én nem állítottam meg.

Bee arca azonnal megváltozott. Nem ugratott. Nem vigyorgott. Csak nézett rám. Nagyon gyengéden.

-És mit éreztél?

Ez volt a nehéz kérdés. Megvontam a vállam.

-Zavart. Ijesztő volt. Hülyeség. Rossz ötlet.

Bee keresztbe fonta a karját.

-Ezek nem érzések. Ez védekezés.

Felsóhajtottam.

-Olyan volt... mintha minden egyszerre történt volna. Mintha hirtelen nem tudtam volna, hol végződöm én... és hol kezdődik Ő. 

Bee elmosolyodott.

-Az nem hangzik rosszul.

-De az!- vágtam rá gyorsan.- Ő Malfoy. A családja, a múltja, az egész... bonyolult. És én-

Elakadtam.

-Te Weasley vagy- fejezte be Bee halkan.

Bólintottam.

-Ez nem csak rólam szól. Az egész világ elvár valamit.

Bee megrázta a fejét.

-Nem. Te várod el magadtól.

Csend lett. Egy puffskein felugrott Bee vállára. Ő automatikusan megsimogatta. 

-Figyelj rám, Rose -mondta komolyan.-Én ismerlek. Amikor nem érdekel valaki, udvarias vagy. Kedves. Távolságtartó. Biztonságos.

Rám nézett.

-De róla nem így beszélsz.

Megfeszült bennem valami.

-Amikor kimondod a nevét... más leszel.

Elfordítottam a fejem.

-Félek.

A szó szinte magától csúszott ki. Bee nem szólt közbe. Csak várt.

-Mert nem csak tetszik- folytattam halkan.-Hanem... hatással van rám. Én nem tudom kontrollálni. 

Bee halványan elmosolyodott.

-Rose, az nem hiba.

Ránéztem.

-Az kapcsolat.

A hideg levegő megcsípte az arcom. Egy holdszarvú nyuszka az ujjamhoz bújt, mintha érezné a bizonytalanságot bennem. Messzire néztem. A válasz már ott volt bennem. Túl hangosan. Túl igazán. Nem az volt a kérdés, hogy Scorpiust akarom-e. Hanem az... hogy mi történik velem, ha hagyom magam. És talán... már késő volt visszalépni.

A holdszarvú nyuszkát végül visszaengedtem a hóba. Egy ideig csak álltunk ott Bee-vel, a hideg levegő lassan kitisztította a fejemet. A  beszélgetésünk után furcsa csend telepedett rám- nem kellemetlen, inkább... őszinte. Mintha kimondtam volna valamit, amit már nem lehet visszavonni. 

-Na jó - sóhajtott Bee. - Érzelmi áttörés kipipálva. Most szükségem van valamire, ami nem mély lelki trauma. 

-Mint például?

-Forró csoki. Vagy egy lény, ami nem lát bele a lelkembe. 

Elnevettem magam. Ekkor lépteket hallottunk a kavicsos ösvényen. 

-Szóval itt bujkáltok.

Felnéztem. Cedric közeledett felénk lazán, zsebre dugott kézzel, a hidegtől kipirosodott arccal. Ahogy meglátott minket, elmosolyodott- az a könnyű, meleg mosoly, amitől minden egyszerűbbnek tűnt.

-A fél kastély titeket keres-mondta.- Potterék már azt hitték, elraboltak egy unikornissal. 

-Majdnem-felelte Bee.- Ezek a nyuszkák veszélyesen terápiásak.

Cedric nevetett, aztán mellénk lépett. A beszélgetés gyorsan gördülni kezdett. Apró történetek. Viccek. Tegnapi emlékfoszlányok. Bee panaszkodott a fejfájására, Cedric felajánlotta, hogy hoz neki bájitalt, én pedig hallgattam őket, néha válaszoltam, néha csak figyeltem. Jó volt. Könnyű. Biztonságos. Aztán... megéreztem. Nem hangot. Nem mozdulatot. Hanem figyelmet. Felnéztem. A kifutók túloldalán állt. Scorpius. Távol. Fekete kabátban, kezeit lazán a zsebében tartva. Nem beszélt senkivel. Nem mozdult. Csak nézett. A világ elhalkult körülöttem. Cedric mondott valamit mellettem. Bee nevetett. Nem értettem a szavakat. Csak Őt láttam. Scorpius tekintete rám tapadt, és abban a pillanatban olyan érzés volt, mintha közelebb lépett volna- pedig meg sem mozdult. Mintha egy láthatatlan fonál húzódna közöttünk. Itt vagy. A tekintete ezt mondta. Látlak. Nem mosolygott. Nem hívott. Mégis... mintha kérdezne. Kerülsz engem? A szívem gyorsabban vert. Válaszoltam volna. Csak egy pillantással. Nem. A levegő megfeszült. Mintha tényleg beszélgettünk volna. Néma mondatok. Kimondatlan vallomások. Aztán- 

-Rose?

Összerezzentem. Cedric hangja kirántott belőle. Ránéztem. 

-Hm?

-Jól vagy?- kérdezte enyhén értetlenül.

Bólintottam, bár fogalmam sem volt, mit kérdezett előtte.

-Csak... elkalandoztam.

Cedric elmosolyodott.

-Azt látom. Szóval újra: mit szólnátok hozzá, ha este lemennénk Roxmortsba? Séta, valami ital... semmi komoly.

Bee azonnal felélénkült.

-IGEN. Én támogatom ezt az ötletet.

A gondolat kellemesen hangzott. Normálisan. Egyszerűen. Pont olyan, amire szükségem lenne. Már nyitottam a számat, hogy válaszoljak-

-Nem jó ötlet.

A hang közvetlenül mögöttem szólalt meg. Megdermedtem. Scorpius. Nem hallottam, mikor lépett oda. Egyszer csak ott volt. Túl közel. Bee szeme azonnal elkerekedett.

-Ó, ez érdekes- jegyezte meg vigyorogva.- Rose, van saját döntéshozó bizottságod?

Megfordultam. 

-Miért is? -kérdeztem.

Scorpius félmosolyt villantott. Az a pimasz, idegesítő, túl magabiztos mosoly.

-Nem úgy néztek ki, mint akiknek erre van szüksége.

Felnevettem.

-Pedig nekem elég jól hangzik.

A tekintete végigsiklott rajtam. Lassan. Szándékosan.

-Neked már amúgy is van programod.

Pislogtam.

-Tessék?

-Nem rémlik, hogy naptárat egyeztettünk volna.-vágtam vissza. 

És akkor... megjelent az arcán az a diadalmas mosoly. Abban a pillanatban tudtam. Vége. A kocka el van vetve. Scorpius kissé közelebb hajolt. 

-Malfoy- mondtam figyelmeztetően.

Ő csak halkan felelt:

-Tegnap nem ezt mondtad, amikor ketten voltunk.

A vér azonnal az arcomba szökött. Megfagytam. Nem...nem mondta ki tényleg. Nem mások előtt. Nem Cedric előtt. Cedric zavartan megköszörülte a torkát.

-Semmi baj... akkor majd legközelebb - mondta gyorsan, udvarias mosollyal.

Bee teljesen lesokkolva állt mellettem. Szó szerint nem pislogott. Scorpius ekkor közelebb lépett. Olyan közel, hogy csak én hallhattam. A hangja a fülem mellett, halk és mély volt.

-Figyelmeztettelek, hogy ma nem tudsz józan döntéseket hozni.

A gyomrom bukfencezett. Megfogtam Bee karját.

-Gyere.

Elindultam vele, mielőtt bárki még bármit mondhatott volna. Pár lépés után hátraszóltam, anélkül hogy megfordultam volna.

-Seggfej.

Bee mellettem majdnem felrobbant a visszatartott nevetésétől. És  valahol a hátam mögött... tudtam, hogy Scorpius mosolyog.