Első fejezet 

A nevem Rose Granger-Weasley, és ha létezik valami, amit az emberek jobban szeretnek nálam, az az elvárás velem szemben. Granger vagyok. Weasley vagyok. És a Roxfortban ez sosem volt csak egy név. Ez egy mérce. Egy történt, amit már  előttem megírtak. Az emberek nem kérdezik meg, hogy milyen vagyok. Hiszen tudni vélik. A tanárok azt várják, hogy én legyek az új Hermione Granger. A Griffendélesek azt, hogy legyen bennem annyi vakmerőség, mint az apámban. Az idegenek pedig... nos, ők csak azt akarják látni, vajon méltó vagyok-e a legendákhoz, amelyekkel együtt nőttem fel. Mintha a Roxfort nem egy iskola lenne, hanem egy vizsga. És én minden évben újra megbuknék azon a részen, ahol önmagamnak kellene lennem. 

A Roxfort Expressz füttye végigszelte a King's Cross pályaudvart, miközben anya már harmadszorra igazította meg a tallárom ujját. 

-Rose, biztos vagy benne, hogy minden könyved megvan? -kérdezte. Mintha valaha is elindultam vagy inkább elindulhattam volna könyvek nélkül. Apa közben Hugo vállát szorongatta, aki láthatóan jobban izgult, mint amikor először látott csokibékát ugrálni. Bár nem lepődök meg, hiszen első teljes éve lesz a Roxfort falai között. Mert hát tudni illik róla, hogy Ő az aki jobban ütött a Weasleyk-re mint a Grangerek-re. Hála George bácsikánknak aki minden bajkeverésre megtanította már gyerekkorában. A Potter fiúk már a peron másik végében nevettek valamin. James hangja messzire hallatszott, Albus pedig úgy tett, mintha nem tartozna hozzájuk _ami általában azt jelentette, hogy igenis tartozik. És újra itt vagyunk. Ugyanaz a peron. Ugyanaz az iskola. Ugyanazok az elvárások. És még is amikor felszálltam a Roxfort Expresszre, és az ajtó mögöttem becsukódott, először éreztem úgy, hogy ez az év nem olyan lesz mint a többi.

Miután a vonat elindult hosszú útjára a Roxfort felé, én is elkezdtem keresni a megfelelő fülkét, ahol a legjobb barátnőm lehet. Mindentől és mindenkitől jó távol. Mire megtaláltam Beatrice-t szembesültem vele, hogy a fél családom a fülkében tartozkodik. 

-Na nem.. ezt már nem.-vágtam ki a kabin ajtaját.

-Gondoltuk..-kezdett bele Hugo mire a szavába vágtam.

-El se kezd! Elég volt a családomból a nyáron és ha már mindenki a Roxfortba jár, engedjétek meg, hogy legalább az oda úton nyugtom legyen a Potter-Weasley családtól.- fakadtam ki.

-Nyugalom. Csak beköszöntünk Beatricenak de én már megyek is hiszen a mardekárosok várnak.- szólalt meg higgadtan Albus.

-Igen menj csak, hiszen te oda tartozol.- vágtam hozzá.

-Én csak azon csodálkozom, hogy te nem.-villantott egy féloldalas mosolyt Albus, majd mindannyian elhagyták a fülkénket. Igen a Potter család "ikerfiai" is egy külön történt. Mindenki így hívja őket, mivel mindkettejük ugyanúgy néz ki. Karakteres arc, sötét haj, kreol bőr csak éppen a kék szemű Albus Perselus Potter Mardekáros, míg a barna szemű James Sirius Potter Griffendéles. Nem mondanám, hogy nem vagyok féltékeny rá, Ő az egyedüli Mardekáros a családunkban.. És persze még Potter is, aminek önmagában is elég nagy híre van. 

-Hát nem mondom ..jó belépő volt Rose.-kacagott Bee.

-Egyáltalán nem volt vicces és halálosan komolyan gondoltam.

Majd ezek után az utat végig beszéltük. Elmeséltünk egymásnak mindent a nyárról. Habár nekem nem igazán volt oly annyira izgalmas mint Bee-nek. Beatrice az én legjobb barátom konkértan a kezdetek óta. És ő velem ellentétben egy aranyvérű nemes boszorkány akinek az apja a Mágia Minisztérium feje, Viktor. Így nem nehéz elképzelni milyen befolyásai vannak illetve miket meg nem tesz egy szem lányáért. Míg Ő nyáron Mágikusképző Akadémián volt vagy épp a Francia mágusüdülökben pihent én addig a hatalmas családommal a nagyszüleimnél voltam az Odúban. Ami önmagában nem lenne rossz, hiszen imádom Molly-t és Arthurt a nagyszüleimet, de az hogy minden éven ott az egész család. És úgy konkrétan, mivel ott vannak a szüleink, Hugo, James, Albus, ott a húguk Luna. Valamint a keresztszüleink Harry és Ginny, ja és George nagybácsikánk a családjával. Olyan hangzavar van ilyenkor, hogy esküszöm ha tudnám, hogy melyik varázsigétől süketülök meg, hidd el alkalmaznám. Már majdnem a panaszkodásom végére értem, mire éreztem, hogy a vonat szépen lassan megáll és megérkeztünk a híres neves Roxfortba. Mindenki eszeveszetten kapkodott,hogy leszállhasson. Mintha isten tudja hova érkeztünk volna. Én mindig jobban szerettem utolsóként leszállni és eltűnni a tömeg végén. Mindig sötétben érkezünk meg és Rowan meg még pár végzős éldiák várja az érkezőket. Rowan egy volt mágikus lénykutató aki mára a Roxfort hűséges gondnoka és tanára. Igaz külsőre egy két és félméteres hegyomlás de ha megismered igazán kedves fickó. Évről évre ugyan az a történet. Séta a Roxfortig majd bejönnek a prefektusok a képbe. Ők a felelősök a hálókörletekért és valamilyen szinten értünk is. De mivel nekem nem az első évem így köszöntem Hazelnek és elindultam a Griffendél toronyba ahová spirál lépcső vezetett. Körbe végtelen mennyiségű beszélő festmény és persze a szeleburdí kísértetek. De csak felértem a végeláthatatlan lépcső tetéjére ahol is már csak egy dolog állt az utamba, hogy elfoglaljam a hálómat. Az pedig a Kövér Dáma volt. Eléggé érdekes személyiségű festmény és mondhatni nem vagyunk a legjobb barátok. De az megnyugtat, hogy a szüleim korában sem volt kedvesebb. 

-Nocsak nocsak mit látnak szemeim, egy Weasley.-mosolyodott el a Kövér Dáma. 

-A nevem Granger-Weasley de ezt már jól tudod hiszen nem először találkozunk.- gúnyolodtam rajta.

-Hmm..Túl korán jöttél. - grimaszolt.

-Aurea Stella- mondtam a mai jelszót de a Dáma meg sem mozdult.

-Hmm.. az lenne? Nem emlékszem.- kuncogott.

-Direkt csinálod ezt velem, igaz?- kaptam fel a vizet.

De nem is vártam választ. Hirtelen hátatfordítottam és megindultam a lépcsőn, amikor is valaki nekem jött. Dühömben, hogy a Dáma kizárt nem is figyeltem, hogy ki volt az amíg meg nem szólalt.

-Értékelném, ha legközelebb a szemed elé néznél.. félvér.

A hang irányába fordultam és láttam, hogy Scorpius Malfoy halad tovább a lépcsőn mintha semmi sem történt volna.

-Már elnézést..-de mire befejeztem volna a szavamba vágott.

-Elnézem ne aggódj, de értékelném, ha nem fordulna elő többet.- fordult vissza hozzám.

-Na ide figyelj Malfoy nagyra értékelném, ha a becses tanácsaidat megtartanád magadnak. Ha nem tünt volna fel te jöttél nekem és nem fordítva. De ne aggódj én megbocsájtok, csak ne forduljon elő többször.- vágtam hozzá pökhendien. Habár választ nem kaptam csak egy igen érdekes szemöldök mozgást és egy enyhe tátott szájat. De nem is vártam se választ, sem pedig mást így sarkon fordultam. Tipikus Malfoy, a híres neves Malfoy még azok után is amit az apja tett az iskolával. Csak azért mert egy aranyvérű varázsló még nem kellene itt lennie. Oké, hogy a történtek után az apja mindent megtesz az iskoláért, támogatja, szponzorálja de attól még elárulta egyszer. Ahogy a történtek és a gondolatok cikáztak a fejembe úgy suhantam lefelé a lépcsőn Hazel-hez. 

-Hát te? Már azt hittem rég bent vagy a hálókörzetedben.- fordult felém Hazel a háta mögött egy csapatnyi új diákkal.

-A Kövér Dáma megint szívozik velem és nem engedett be. Segítenél kérlek?

-Az első nap.. mi lesz veled egész évben?- kacagott Hazel.

-Őszintén? Szerintem le kéne cserélni ezt a festményt. 

Jót nevettünk a történteken, majd Hazel az általam is helyesen mondott jelszóval beengedett a Griffendél klubhelyiségébe. Alig vártam, hogy megérkezzek a hálóba és végig hemperegjek az ágyamon. Ezt az egyet imádom itt, külön szobám van. Még a szüleim idejében 4 fős szobák voltak de idővel rájöttek, hogy jobb ha elkülönítik a diákokat. Aminek én elképesztően örülök, végre csend és nyugalom van. Belépve a szobába mindenhol piros és arany színek dominálnak. A szoba közepén egy hatalmas ágy előtte a tároló szekrényem, az ablaknál egy íróasztal székkel illetve én a kiváltságosok közé tartozom így az én szobámban van egy kandalló is. Mivel magányos estéket töltök itt, így jól esik este a tűz halk ropogására elaludni. De nem tartott sokáig, mivel a megszokott első köszöntő vacsora sem maradhat el a nagyteremben. Ilyenkor az igazgató asszony és a tanárok köszöntik a meglévő és új diákokat és elmondják az elvárásokat a házak felé. 

Beérve a nagyterem levegője meleg volt, tele sült tök illatával és a frissen sült péksüteményaromájával. A gyertyák lebegtek a fejem fölött, és minden egyes fénycsóva úgy táncolt, mintha engem követne. Mindenki engem nézett, ahogy helyet foglaltam a Griffendél asztalnál.

-Lenyugodtál nővérkém?- bökött oldalba Hugo.

-Fogjuk rá.. azonban az jobban dühít, hogy a saját problémáim mellett még téged is babusgatnom kellesz az éven.-vágtam egy gonosz mosolyt öcsémhez.

-Elég. El ne kezdjétek megint.-szólt közbe James.

-Ez csak a csúnya igazság.. a múlt éven is majdnem felrobbantottad a bájital tantermet. Vagy az első évedben amikor elkötötted Rowan Hippogriffjét? 

-Azok balesetek voltak..-hajtotta le a fejét Hugo.

-Ha az éven bármilyen féle ilyen baleset történik esküszöm, hogy pucér csigákat fogsz öklendezni!

De civakodásunkat megszakította McGalagony Igazgató asszony az évnyitó beszédével. De valami nem hagyott nyugodni, egész végig úgy éreztem , mintha valaki figyelne. Próbálam figyelmen kívűl hagyni de a kiváncsiságom nem engedte. És akkor észrevettem. Valaki a mardekár asztanál engem nézett. Scorpius Malfoy. Nem szólt, nem mosolygott... csak figyelt. Ahogy a vacsora véget ért, és a gyertyák lassan kialudtak, tudtam: ez az év .. más lesz. Scorpius Malfoy tekintetét még mindig magamon éreztem...

Ahogy leültem az ágyamra a Griffendél hálóban, a kandalló halk ropogása valahogy megnyugtatott. Mégis, a vacsora alatt érzett tekintet nem hagyott nyugodni. Scorpius Malfoy… miért figyelt engem ilyen… másképp?„Talán csak új év, új figyelem,” próbáltam magam nyugtatni, de tudtam, hogy ez nem az a típusú tekintet volt, amit egy baráti kíséret ad. Ez inkább… kihívásnak tűnt. De még nem tudja milyen egy Weasley lánnyal ujjat húzni.