Hatodik fejezet

Nem aludtam túl sokat az éjjel. Valójában alig hunytam le a szemem az éjszaka folyamán. Ahányszor sikerült volna elszenderednem, ugyanaz a gondolat tért vissza hozzám, makacsul és kellemetlenül. Mit keresett ott Malfoy? A baldachinos ágy függönyei halvány árnyékokat vetettek a plafonra, a Roxfort még csendes volt, de én már órák óta ébren feküdtem. A kastély hajnal előtti neszei - távoli lépések, egy nyikorgó ajtó, a szél halk zúgása- mind élesebbnek tűntek a megszokottnál. Nem tudtam kiverni a fejemből az előző estét. Nem csak azt, hogy találkoztunk. Hanem ahogyan. Mintha Scorpius számított volna rá. Mintha pontosan tudta volna, hogy lesz. Mintha figyelt volna. Vagy követett volna. Az oldalamra fordultam, majd újra a plafont kezdtem bámulni. És most... büntetésből két teljes hétig együtt kell vele lennem. A gondolat újra bosszantott. Nem kedveltem Malfoyt. Túl titokzatos volt. Túl nyugodt. Mindig úgy beszélt, mintha többet tudna mindenkinél- különösen rólam. És mégis... az zavart igazán, hogy nem értettem Őt. Miért segített nekem? Miért jelent meg pont akkor? És miért nézett rám úgy, mintha valami fontos dolog közepébe csöppentem volna? Hangosan felsóhajtottam, majd végül lerúgtam magamról a takarót. Az alvásnak ma már úgyis vége volt. 

A Griffendél klubhelyisége lassan megtelt élettel, amikor leértem. A kandalló kellemes meleget árasztott, néhány alsóbb éves diák álmosan beszélgetett a fotelekben. 

-Na végre!- szólalt meg Bee vidáman, amint meglátott. -Azt hittem, ma már ki sem kelsz az ágyból. 

Halványan elmosolyodtam. Bee jelenléte mindig megkönnyítette a dolgokat. Néhány perc beszélgetés után már együtt nevettünk valami teljesen jelentéktelen pletykán, és már majdnem elhittem, hogy az előző este nem is volt olyan fontos. Majd elindultunk a Nagyterem felé. A kastély reggeli nyüzsgése lassan életre kelt körölöttünk. Diákok siettek az órára, baglyok suhantak el a magas ablakok előtt, a folyosók megteltek beszélgetéssel. Épp meséltem valamit Bee-nek, amikor megpillantottam Őt. Malfoy a mardekáros asztalnál ült. És egy pillanatra sem nézett rám. Nem véletlenül. Tudatosan. A tekintete másokon siklott át, beszélgetett, evett- mintha én ott sem lennék. Tegnap még titkok közé rángat... ma meg levegőnek néz? A mosolyom észrevétlenül halványult el. Furcsán bosszantott. Sőt... rosszul esett. Gyorsan elfordítottam a fejem. Nem fogok ezen gondolkodni. Nem érdekel. Egyáltalán nem. Legalább is ezt ismételgettem magamban, miközben helyet foglaltam Bee mellett. De valahányszor megéreztem Malfoy jelenlétét a teremben, akaratlanul is tudtam... hogy ez a nap sem lesz olyan egyszerű, mint szerettem volna. 

Még mindig nem értettem, miért hozott fel ide. A büntetés nagy része csendben telt. Scorpius Malfoy egész este kerülte a tekintetem, alig szólt hozzám, mintha a tegnapi feszültség sosem történt volna meg. És most... egy eldugott toronyrészben állunk. Csillagok fölöttünk. Üres folyosók körölöttünk. Ki érti ezt a fiút? Már éppen kérdezni akartam, amikor Malfoy a zsebébe nyúlt. Egy régi pergament húzott elő. Első pillantásra teljesen üres volt. Aztán a pergamen felszíne lassan megmozdult. Még sosem láttam ehhez foghatót. Halvány vonalak rajzolódtak ki rajta, mintha láthatatlan tinta ébredne fel. Folyosók jelentek meg. Lépcsők. Apró pontok, amelyek mozogtak. Egy térkép. Közelebb hajoltam, próbáltam kivenni a részleteket, de ekkor észrevettem Malfoyt. Nem mozdult. A tekintete a pergamenre fagyott. Az arca elsápadt. Nem egyszerű meglepetés volt. Hanem döbbenet. És valami mély, ösztönös félelem. A gyomrom görcsbe rándult.

-Malfoy...?

Semmi válasz. Csak nézte a térképet, mintha olyasmit látna rajta, amit nem lenne szabad. Az ujjai lassan megfeszültek a pergamen szélén. Majd hirtelen összehajtotta. 

-Mennünk kell.

A hangja halk volt. És veszélyesen komoly. Nem magyarázott. Nem nézett rám. Csak elindult. Kérdezni akartam, de a tempó nem engedte. Gyorsan haladtunk lefelé a csigalépcsőn. A lépteink visszhangoztak a kőfalakon, a levegő hidegebbé vált. A lépcső alján Malfoy hirtelen megállt. A karját ösztönösen elém emelte. A folyosót figyelte. A tekintete ide-oda cikkázott, minden árnyékot ellenőrizve. Ekkor értettem meg. Nem siettünk. Inkább menekültünk. Mintha valaki nem rég még pontosan alattunk lett volna. Hosszú másodpercek teltek el. 

-Gyere.- suttogta végül.

Elindultunk. Gyorsabban. Szinte futva. A kastély csendje most fenyegetőnek tűnt, minden zaj túl hangos volt. És akkor- egy hang. Lépések. Malfoy reakciója azonnali volt. Megragadta a kezem és berántott egy keskeny falmélyedésbe. A hátam a hideg kőnek ütközött. Malfoy előttem állt. Túl közel. Szinte teljesen eltakart a folyosó felől. Egyik keze a fal mellett támaszkodott, mintha ösztönösen védene. A szívem egyre hevesebben vert. Hallottam a légzését. Éreztem a közelségét. A világ hirtelen beszűkült. Nem volt többé kastély. Nem volt veszély. Nem volt kérdés sem. Csak kettőnk között feszült valami kimondatlan. Lassan felnéztem rá. Malfoy tekintete már rajtam volt. Nem gúnyos. Nem távolságtartó. Valami egészen más. A szeme végigsiklott az arcomon, mintha ellenőrizné, jól vagyok-e... majd ott maradt. Túl sokáig. A légzésem elakadt. Éreztem, milyen közel áll hozzám. Ha csak egy kicsit előrébb mozdul... A gondolat hirtelen túl hangossá vált a fejemben. Scorpius ajkán megjelent az a féloldalas mosoly. De most halkabb volt. Melegebb.

-A veszély elmúlt  -suttogta a fülembe.

Egy pillanat szünet. A tekintete még mindig nem engedett el.

-...vagy még maradnál?

Szinte azonnal észhez tértem. A szívem még mindig őrült tempóban vert. Ellöktem. Nem durván - inkább menekülve. 

-Jó éjt Malfoy.

Megfordultam. És elsiettem. Nem néztem vissza. Mert féltem attól, mit látna az arcomon. És attól is... hogy talán nem csak a veszély elől akartam elmenekülni. 

A harmadik csengőszóra riadtam fel. A szemem azonnal kipattant. A hálókörlet már majdnem üres volt. 

-Ne...ne, ne, ne...

Felültem az ágyban, a hajamba túrtam majd az órára néztem. Elkéstem. Az emlékek azonnal visszatértek. A falmélyedés. A közelség. Az a félmosoly. És az a mondat.

"... vagy még maradnál?"

Visszahanyatlottam egy pillanatra a párnámra. Mert az igazság az volt... túl sokáig gondolkodtam rajta. Túl sokáig azon, mi történt volna, ha nem lépek hátra. Ha nem menekülök el. Ha csak egyetlen másodperccel tovább maradok ott. 

-Ez nevetséges.-motyogtam magamnak, majd azonnal felpattantam. 

Gyors öltözés. Félresikerült copf. Könyvek a karomban. És rohanás. Szó szerint beestem a terembe. A pálcagyakorló terem már zajos volt. Párok álltak egymással szemben, varázsigék villantak, pajzsok csattantak a levegőben. A tanár felém fordult.

-Miss Weasley. Örülök, hogy végül csatlakozott hozzánk.

Néhány diák felnevetett. Próbáltam úgy tenni, mintha nem lennék halálosan zavarban. A tekintetem végigpásztázta a termet. Mindenki párban állt. Mindenki. Kivéve egy embert. Scorpius Malfoy lazán támaszkodott a falnak, pálcáját forgatva az ujjai között. Amikor meglátott, a szája sarkában újra megjelent az a mosoly. A tanár sóhajtott.

-Úgy tűnik, a sors döntött. Malfoy, Weasley- párba állnak. 

A gyomrom azonnal összerándult. Persze. Természetesen. Malfoy odalépett hozzám. Túl magabiztosan. Túl nyugodtan. 

-Weasley -mondta halkan. -Kemény éjszakád lehetett.

A szemem összeszűkült.

-Hallgass.

A fiú közelebb hajolt. 

-Nem én gondolkodtam fél éjszaka azon, mi lett volna, ha-

-Malfoy! 

A tanár hangja szakított meg minket. Felvettük a kezdőállást. De éreztem. Malfoy szándékosan közelebb állt, mint kellett volna. Minden mozdulatnál. Minden lépésnél. A tekintete néha túl sokáig időzött rajtam. És rohadtul utáltam, hogy ez kizökkent. 

-Expelliarmus!

Kimondtam a varázsigét. A pálcám felizzott. A varázslat erősebben csapódott ki, mint kellett volna. A levegő megremegett. Malfoy hátralépett. A szemébe meglepetés villant. 

-Pajzsbűbáj!- szólt a tanár.

Újra próbáltuk.

Mély levegőt vettem. Koncentrálj. 

-Stupefy!

A vörös fény ezúttal túl erősen tört elő. A varázsenergia végigsöpört a termen, több diák is felénk fordult. A tanár felemelte a kezét.

-Elég!

Csend lett. Döbbentem néztem a saját pálcámra. Ez nem volt normális. Nem hibáztam. A varázslat... túl erős volt. Malfoy nem nevetett. Nem gúnyolódott. Figyelt. Nagyon figyelt. Közelebb lépett, hangját lehalkítva.

-Mondtam, hogy meg kell tanulnod kezelni.

Felkaptam a fejem.

-Mit?

Malfoy tekintete egy pillanatra a pálcámra siklott. 

-Azt, ami benned történik.

A mondat furcsán hangzott. Nem magyarázta tovább. A tanár új párokat osztott. Az óra folytatódott. De már alig figyeltem. A pálca meleg volt a kezemben. Mintha reagálna az érzelmeimre. És ekkor értettem meg. Ha valóban veszély közeleg... nem engedhetem meg magamnak, hogy ne uraljam a saját mágiámat. 

Az óra után nem mentem vissza a klubhelyiségbe. Nem akartam beszélgetést. Nem akartam kérdéseket. És legfőkébb nem akartam még egyszer találkozni Scorpius Malfoy pillantásával, amely túlságosan sokat látott. A pálcám még mindig meleg volt a tenyeremben. Mintha élne. A kastély folyosói lassan kiürültek, ahogyan a diákok vacsorára indultak. Azonban én az ellenkező irányba haladtam. Egy félreeső lépcsősoron mentem fel, majd egy keskeny folyosón végig, amelyet alig használt valaki. Megálltam egy teljesen hétköznapinak tűnő fal előtt. A többiek meséltek róla. A helyről, ahová azok járnak gyakorolni, akik nem akarnak közönséget. Tökéletes. Mély levegőt vettem. 

-Szükségem van egy helyre, ahol gyakorolhatok...

A fal megmozdult. A kövek halk súrlódással szétnyíltak. Egy ajtó jelent meg. A szívem gyorsabban vert. Beléptem. A helyiség tágas volt, sokkal nagyobb, mint kívülről lehetett volna. A magas mennyezetről lebegő gyertyák világították meg a teret. A falak mentén gyakorlóbábuk sorakoztak, néhol törött pajzsok, régi célpontok és homokkal töltött zsákok álltak. A levegő sűrű volt a mágiától. Csendes. Védett. Pont olyan, amire szükségem volt. Az ajtó hangtalanul bezárult mögöttem. Lassan elővettem a pálcámat. A fekete erezetű fa halványan csillogott a fényben. 

-Rendben...- suttogtam. - Csak gyakorlat.

Felvettem a párbajállást. 

-Protego!

A pajzsbűbáj azonnal megjelent. Túl gyorsan. Túl erősen. A mágikus pajzs felvillant, majd hullámként terjedt tovább a teremben, felborítva egy közeli bábut. Csak pislogtam. 

-Ez... nem így szokott...

Újra próbáltam.

-Expelliarmus!

A vörös fény kilőtt a pálcából, és szó szerint felrobbantotta a célpontot. A bábu darabjai a falnak csapódtak. Döbbenten hátraléptem. A pálca még forróbb lett a kezemben. Mintha válaszolna valamire benne. A légzésem felgyorsult. 

-Ne...ne, ne...

Újra.

-Stupefy!

A varázslat túl erősen tört elő. A levegő megremegett, a gyertyák lángjai egyszerre hajoltak meg. A szívem hevesebben vert. Ez nem gyakorlás volt. Ez kontrollvesztés. 

-Ennek nem így kellene működnie...

A pálca finoman vibrált az ujjaim között. Mintha irányítani akarna. Nem pedig engedelmeskedni. Lehunytam a szemem, próbáltam koncentrálni, de a gondolataim szétestek: 

a falmélyedés...

Malfoy közelsége...

a tekintete...

az a kérdés...

A mágia újra felizzott körülöttem. És ekkor-

-Mert nem a varázsigével van baj.

Megpördültem és ott állt Ő. Malfoy állt az ajtó közelében. Nem tudtam, mikor érkezett. Csak ott volt. Nyugodtan. Figyelve. 

-Megint követtél.

-Nem.-felelte.- Sejtettem, hogy ide jössz.

Közelebb lépett. Tekintete a pálcára siklott.

-Túl erősen használod.

-Nem én csinálom!- vágtam rá.- A pálca...

Elhallgattam. Mert Scorpius bólintott.

-Tudom.

Ez meglepett.

-Akkor...? Mi történik?

Nem válaszolt azonnal. Megállt előttem. Közel. De most nem játékosan. Komolyan.

-A pálca nem csak engedelmeskedik- mondta halkan.-Kapcsolódik.

Összevontam a szemöldököm.

-Ez még is mit jelent? 

Malfoy tekintete egy pillanatra az enyémbe mélyedt.

-Azt, hogy érzi, amit te érzel. 

Csend. Nagyon hosszú csend. Szinte hallottam a saját szívverésem.  Nem akartam felé mutatni az érzéseimet.

-Zaklatott vagy- folytatta.- És a mágia felerősíti.

Elfordítottam a fejem. Megint eszembe jutott... Már megint miért hozod fel? 

-Nem vagyok zaklatott.

Malfoy halványan elmosolyodott. 

-Weasley... tegnap majdnem megcsókoltalak egy falmélyedésben.

A szemem elkerekedett. Még jobban összezavarodtam. Ő most... tényleg? 

-Nyugi -mondta halkan.- Én sem vagyok nyugodt tőle. 

A vallomás váratlanul őszinte volt. És ettől még veszélyesebb.  Malfoy lassan mögém lépett. Nem ért hozzám azonnal. Csak közel állt. 

-Lazítsd el a vállad.-mondta.

Megpróbáltam.

-A pálcát nem irányítani kell... hanem vezetni.

Finoman megigazította a csuklómat. Az érintés rövid volt. Még is végig futott rajtam a hideg-meleg borzongás. 

-Lélegezz-suttogta.

Mély levegőt vettem. A mágia körülöttem lassan megnyugodott. 

-Most próbáld újra.

-Protego.

A pajzs ezúttal stabilan jelent meg. Nem robbant. Nem remegett. Csak... működött. Döbbenten néztem. 

-Látod?- mondta Malfoy halkan.- Nem a pálcával harcolsz.

A tekintetünk találkozott. Túl hosszan. Túl csendesen. A levegő feszültté vált. De most nem a veszély miatt. Hanem miattunk. A csend most más volt, mint előtte. Nem üres. Inkább... túl sok minden maradt benne kimondatlanul. Még mindig éreztem a saját légzésem, és azt is, hogy Malfoy nem mozdul rögtön hátra. Mintha ő sem tudná eldönteni, mennyire kellene eltávolodnia. A tekintete végül elkalandozott az arcomról. De csak egy pillanatra. Aztán vissza. Ez apróság volt. Még is elárulta. 

-Jobb- mondta végül halkabban, mint korábban.

Nem volt benne gúny. Nem volt benne fölény. Csak... visszafogott elégedettség. Lassan leengedtem a pálcám.

-Ezt most miért mondtad?

Malfoy vállai enyhén megfeszültek. Mintha nem számított volna rá, hogy visszakérdezek.

-Mert igaz.- felelte végül.

Egy pillanat szünet. 

-És...-tette hozzá kissé bizonytalanabban- ha legközelebb nem működik...

Felvontam a szemöldököm. Malfoy mintha észrevette volna. Gyorsabban folytatta:

-...tudni fogod, hol találsz.

Egy félmosoly jelent meg az arcán, de most nem volt magabiztos. Ami furcsa... sose láttam még így. 

-Ez most egy ajánlat volt?

-Inkább egy megállapítás.

Aztán elhallgatott. Túl gyorsan. Mintha megbánta volna, hogy ennyit mondott. A pillantása a terem kijárata felé siklott. És csak ott, félvállról, mintha már menekülne a saját mondatától: 

-A könyvtárban... úgy is találsz néhány dolgot, ami segíthet. 

Csend. A szívem egy pillanatra kihagyott. 

-A könyvtárban?-kérdeztem lassan.

Mielőtt elment volna, még egyszer visszanézett. Csak egy pillanatra. 

A könyvtár...-mondta halkan, mintha magának is csak félig szólna- nem rossz hely kezdésnek. 

Aztán kiment. És én ott maradtam. Egyedül. A gondolataim nem rendeződtek. Sőt. Egyre kuszábbak lettek. De minden megérzésem ugyanarra húzott. Ma este elmegyek a könyvtárba. 

A Roxfort éjszaka mindig másnak tűnt. Csendesebbnek. Súlyosabbnak. A folyosók mintha hosszabbra nyúltak volna, a falikarok fénye pedig inkább árnyékokat szültek, mint világosságot. Nem kellett volna itt lennem. Ezt a mondatot ismételtem magamban, miközben a könyvtár ajtaja előtt megálltam. Mégis kinyitottam. Bent sötét volt. Nem teljesen sötétség, inkább az a fajta, ami elrejti a részleteket, de nem tünteti el őket. A magas polcok között a holdfény vékony sávokban vágta át a teret, mintha csak emlékeztetni akarna arra, hogy ez a hely még mindig él. A könyvek szaga azonnal körülvett. Régi pergamen, por, tinta. És valami... tiltott. Lassan beljebb léptem. A csend itt más volt, mint bárhol a kastélyban. Nem üres. Figyelő. A kezem önkéntelenül a polcok felé nyúlt. Sötét varázslók. Régi családok. Leszármazások. Valami ezek közül Valami, ami megmagyarázza azt a furcsa érzést a pálcámmal. És Malfoy szavait. Egy halk mozdulás. Lapozás. Azonnal megdermedtem. Nem vagyok egyedül. A szívem egy pillanatra kihagyott egy ütemet. 

-Tudtam, hogy eljössz.

A  hang mögülem jött. Ismerős. Túl ismerős. Megfordultam. 

Scorpius Malfoy a polcok között állt. Egy könyv volt a kezében. Nem nézett rám rögtön. Előbb becsukta. Lassan. Mintha nem akarná elkapkodni. 

-Követsz engem?- kérdeztem halkan.

Végül rám nézett.

-Inkább ugyan azt keressük.

Csend.  A könyvtár hirtelen kisebbnek tűnt. Nem mozdultam. Ő viszont igen. Egy lépés. Aztán még egy. Pont annyira közel, hogy érezzem a jelenlétét, de ne legyen az már véletlen. 

-Beatrix- súgta a fülembe.

Kirázott a hideg. A neve is belefagyott a levegőbe.

-Tudod ki Ő?-kérdeztem.

Malfoy nem válaszolt azonnal. A tekintete végigsiklott a polcokon.

-Többet jelent, mint egy név egy könyvben.

Ez nem tetszett.

-Akkor mi?

Malfoy lassan közelebb lépett a polchoz mellém. Túl közel. Hátrálni akartam...de a könyvek közé szorultam. Scorpius egy könyvet emelt le a fejem fölötti polcról. Az ujjai közben alig érintették a kezem. Nem volt szándékos. De mégis. A lélegzetem elakadt. Felnéztem. Malfoy is rám nézett. Mindketten megálltunk. A levegő megváltozott. A könyv lapjai nem is érdekelték már egyikünket sem. És ott történt meg. A pillanat. Nem beszéltünk. Nem mozdultunk. A levegő túl sűrű lett közöttünk. Malfoy tekintete az ajakimra siklott. Egy másodperc. Talán kettő. Túl hosszú. Nem hátráltam. És Ő sem.  A távolság eltűnt. Szinte.. Már csak egy hajszál választotta el az ajkainkat. És-

-Khm.

Egy köhécselés a könyvtár végéből. Megdermedtünk. A könyvtáros. Hirtelen hátrébb léptem. Malfoy is. Túl gyorsan Túl rendezetten. 

-Ez itt nem randevúszoba!- szólt a könyvtáros szigorúan.

Az arcom égni kezdett.